2015. szeptember 29., kedd

Manikűrvadász #20

113

Immár 20. alkalommal került megrendezésre a Manikűrvadász játék/kihívás, nekem pedig ez a 19. lakkozásom, ami ennek keretében létrejött – az első fordulóról lemaradtam, ezt azóta is bánom.

Fortuna vicces kedvében lehetett most, mert ismét Mazsola alkotásai közül meríthettem ihletet, akárcsak az előző fordulóban. Ezúttal egy régebbi manikűrjét szemeltem ki – mostanában amúgy is kacérkodtam a rózsamintával, így tökéletes alkalom kínálkozott a megvalósításra.


2015. szeptember 25., péntek

Miss Sporty őszi újdonságok | teszt

001

A Coty Kft. jóvoltából lehetőségem nyílt tesztelni a Miss Sporty őszi újdonságait, én pedig örömmel álltam neki a feladatnak. Sok termékről van szó, ennek ellenére úgy döntöttem, egy bejegyzésben osztom meg a velük kapcsolatos tapasztalataimat, úgyhogy hosszú és információdús poszt következik, vágjunk is bele!

2015. szeptember 19., szombat

Kedvenc téma újraalkotása | Mani-acs szülinap

maniacs_szülinap

A Mani-acs kezdeményezés első szülinapjához érkezett, ez alkalommal pedig nem egy új témával készültünk, hanem a korábbi témák közül kellett egyet újraalkotnunk – elvileg a kedvencünket, de én például azt választottam, amelyiknek az eredményével anno nagyon nem voltam megelégedve, ez pedig nem más, mint “a pasi választ” fordulóra készült manikűröm.

2015. szeptember 18., péntek

Elfogyott #4 | videó

091

Rég volt már elfogyott termékeket bemutató videóm, úgyhogy mostanra egy egészen nagy kupac gyűlt össze :)

https://youtu.be/BbGNQY9AyG8

2015. szeptember 16., szerda

Teljes kiőrlésű kenyér kezdőknek | gasztro

070

Már többször próbálkoztam a kenyérsütéssel, és bár az eredmény ehető lett minden esetben, de mégsem könyvelhettem el ezeket sikernek, egyik sem volt az igazi. Nemrég viszont ráakadtam egy nagyszerű receptre, ezt szeretném veletek megosztani a mai bejegyzésben.

2015. szeptember 11., péntek

Colors by Llarowe | Wine & Roses

colorsbyllarowe_2015fall_wine&roses_ swatch 01

Hihetetlenül régen, utoljára márciusban volt lakkteszt a blogon... Ennek legfőbb oka az, hogy a körmeim képtelenek voltak megnőni, és szentségtörésnek éreztem ilyen kis tömpe “vásznakon” bemutatni a csodásabbnál csodásabb lakkokat. Sajnos azóta sem sikerült jelentős változást elérnem, de a mai bejegyzés főszereplője olyan szépséges, ráadásul ennél aktuálisabb nem is lehetne, az pedig a hab a tortán, hogy az a bizonyos márciusi poszt is egy CbL lakkról szólt :) (a Love, Actually volt az, itt találjátok a bejegyzést)

2015. szeptember 8., kedd

Augusztusi szerzemények | videó

167

Eltelt egy újabb hónap, ismét aktuális a szerzeményes videó :)

Korábban volt egy olyan ötletem, hogy a lakkokat egy külön, csak róluk szóló videóban mutatom meg, és el is készült egy ilyen, de visszanézve úgy gondolom, hogy túl hosszú és monoton lett az eredmény, így mostantól kezdve a “normál” szerzeményes videókban láthatjátok a lakk-újdonságaimat is. Remélem, kedvező fogadtatásra talál :)

https://youtu.be/3wXvJaxZW9g

2015. szeptember 5., szombat

Who cares? I’m Punk! | Mani-acs

maniacs_punk

Ebben a fordulóban a punk volt a témánk, én pedig úgy döntöttem, hogy azt próbálom majd megjeleníteni, amit számomra ez az irányzat jelent, pontosabban azt, ahogyan ez az én életemben megjelent.

2015. szeptember 2., szerda

I Heart Makeup Lip Lava folyékony ajakrúzs: Firestorm | teszt

iheartmakeup_liplava_firestorm 01

A legutóbbi iparfumeriás rendelésemkor kifejezetten a Makeup Revolution márka termékei között keresgéltem - az I Heart Makeup előbbi leányvállalata, így találtam rá Lip Lava folyékony ajakrúzsokra, közülük is a Firestorm árnyalatot választottam. Lássuk, hogyan teljesít!