2014. június 10., kedd

Rexona Maximum Protection dezodor | teszt

rexona maximum protection 01

Nagyon sokáig az Avon Care termékcsalád dezodorait használtam, összességében elégedett is voltam velük, de egy ideje a cruelty-free termékeket részesítem előnyben, így a Balea Sensitive krémdezodorral tettem egy próbát. A nyári idő beköszöntével sajnos azt tapasztaltam, hogy számomra nem elég az általa nyújtott hatás, így be kellett szereznem helyette valami mást. Ez pont azelőtt történt, hogy elindultunk volna Egyiptomba, így atombiztos megoldást kellett találnom, ráadásul elsőre, kísérletezés nélkül.

Ezen körülmények összejátszása eredményezte, hogy végül is a Rexona Maximum Protection dezodor mellett tettem le a voksomat, annak ellenére, hogy egyrészt elég drága termék, másrészt nem cruelty-free. Mellette szólt viszont az, hogy kizárólag jó véleményt olvastam-hallottam róla, nem csak bloggerektől, hanem ismerősöktől, barátoktól is.

rexona maximum protection 02

Csomagolás: Személy szerint kissé gagyinak találom a csomagolást az árhoz képest: áttetsző műanyag tubus, ami túl nagy és esetlen formájú, így nem áll kézre; amúgy 45 ml terméket tartalmaz. Fény felé fordítva egyébként látszik, hogy kb. a pipa aljáig tart maga a krém ha addig tekerünk az alapállapothoz képest, hogy jöjjön is a tubusból. A tubus alján található kerék forgatásával lehet adagolni a dezodort; szerintem jól eltalálták, hogy mennyi krémet adjon ki egy "kattanással", könnyen lehet szabályozni a felvitt mennyiséget. 4/5

rexona maximum protection 03

Használat: A Rexona honlapja szerint 6 típusban kapható ez a dezodor, 4 nőknek (Clean Scent, Sensitive Dry, Everyday Fresh, Confidence) és 2 férfiaknak (Clean Scent, Extreme Fresh) szóló illatban. Én az Everyday Fresh-t választottam, mert általában a zöld színnel jelzett illatok állnak legközelebb hozzám. Valóban friss illatról van szó, egészen kellemes lenne, de felkenéskor már-már zavaróan erős a számomra, később ez mérséklődik, és az illat lemosásig érződik.

Az állaga krémes, megfelelő mennyiségben használva nyom nélkül beszívódik. Enyhébb napokon, vagy ha rövidebb ideig van szükségem a hatására, 1-1 "kattanásnyi" krémet kenek fel hónaljanként, a mostani hőségben, illetve egész napra 2-2-t használok.

Többségében sötét színű felsőket hordok, így jó alany vagyok a dezodorok nyomhagyásának tesztelésére. Ez a darab kifejezetten jól teljesít, minimális (tényleg!) fehér fátylat hagy az anyagon.

Kíváncsi vagyok, mennyi ideig lesz elég, állítólag elég gyorsan fogy.

A használati utasítás szerint a legjobb eredmény érdekében érdemes este, lefekvés előtt használni. Erről én egyrészt mindig elfeledkezem, másrészt pedig nem túl szimpatikus nekem ez a metódus, így én reggelenként szoktam használni.

rexona maximum protection 04

Hatás: Bár neve szerint izzadásgátló dezodor, tehát szárazon is kéne tartania,  én ezt nem várom tőle, ijesztő is lenne, ha 100%-ban megakadályozná az izzadást. A mostani 35 fokos hőségben egy idő után bizony átnedvesedik a pólóm hónalja,  de büdös sosem voltam a használata mellett, értsd: sosem. Szerintem felesleges tovább ragozni, részemről ez 5/5.

Ár-érték arány: Nehéz ezt a jellemzőt számszerűen értékelnem, mert ez a leghatásosabb dezodor, amit valaha próbáltam, viszont meg is kérik az árát: teljes áron 1400 Ft körül kapható, ami (legalábbis az én pénztárcámhoz mérve) sok, ráadásul általános vélemény róla, hogy igen gyorsan fogy. 4/5

Összességében: Nagyon jó dezodor, ami a hatását illeti, de a lelkiismeretem tiltakozik a maximális pontszám ellen az ár és az állatkísérletek miatt. 4,5/5

Azt hiszem, keresve sem találhattam volna jobb alkalmat erre a bejegyzésre  – remélem ti legalább egy picit jobban bírjátok a mostani forróságot, mint én, borzasztóan megszenvedem ugyanis.

Nektek melyik dezodor vált be leginkább?

11 megjegyzés:

  1. Én is ezt használom csak a kék verziót :) legjobb dezodor amit valaha próbáltam :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is ez a kedvencem, a lilát használom jelenleg :)

    VálaszTörlés
  3. nekem a lila van meg :D nálam csak a rohangálós napokon nedvesedik át icipicit a pólóm.. de ilyenkor sötétet veszek fel :)

    VálaszTörlés
  4. nekem sajna pont annyit ér, mint bármelyik másik dezodor .. és tényleg iszonyú tempóban fogy. kíváncsiságból próbáltam ki, de így maradok a leginkább bevált rózsaszín adidasnál.

    VálaszTörlés
  5. Én elhasználtam egy zöldet, most pedig egy kéket használok. Sajnos nálunk (még) nem kapható, így amikor legutóbb Magyarországon jártam, vettem még egy zöldet és egy rózsaszínt is. Mindenhol azt olvasom, hogy gyorsan fogy - nekem az első napi használat mellett majdnem fél évig kitartott. A mostanit is használom kb. két hónapja, és a felénél tartok. Elég izzadós vagyok, ez a dezodor pedig egy csoda. Én este használom, és tényleg kitart egész másnap a hatása, szinte mindig teljesen száraz marad a pólóm és érződik a kellemes illat. Eddig még csak egy Balea fújókás spray volt ennyire hatásos, de azt sajnos idén már kivonták forgalomból (plusz kellett várni vagy tíz percet, míg megszárad). Valóban elég húzós az ára, de szerintem megéri, magasan ver minden más dezodort.

    VálaszTörlés
  6. Ezt még nem próbáktam, nekem a Secret Platinum a legjobb deó. Nagyon izzadós vagyok sajna és a vizes foltot sem tolerálom. Gyűlölöm, ha nedves a hónaljam. Árban kb a fele, 700-800 körül.

    VálaszTörlés
  7. Én is ezt használom jelenleg, de nekem se akadályozta meg az izzadást, tény kevésbé izzadtam, viszont az illata este is érződik, fürdés előtt, szóval nem rossz deo. Ma edzéshez is kipróbálom.

    VálaszTörlés
  8. Én is ezt használom,és tényleg a legjobb amit valaha próbáltam.Viszont mindennek van hátulütője tényleg iszonyat gyorsan elfogy.Illetve ha nem tartod hűvös helyen elkezd olvadni és ha nem fejjel lefelé tárolod az bizony ki fog folyni az alján, aztán hagy egy szép foltot maga utána...ezzel vigyázz.:)

    VálaszTörlés
  9. Lányok, köszi a tapasztalatokat! Milyen illata van a lilának?

    @Ivett Duda: Hát ez gáz... Ezennel nem csak esztétikailag nyilvánítom gagyinak a csomagolást, hanem funkcionálisan is.

    VálaszTörlés
  10. Én mondtam, hogy tuti ;]
    Nem tudom, bakker, nálam nem is fogy el hamarabb, mint egy másik deo, bár én előtte spray-t használtam, és kellett azért napközben utána fújni legalább egyszer... Tavaly nyár óta használom, szóval lassan egy éve (má' nem ugyanazt az egyet :D ) és még sose folyt ki, sose olvadt meg, semmi ilyen...
    Biu, én ugye 3-at kaptam tavaly, a lila ilyen babapopsitörlős számomra, viszont elég intenzív (parfüm mellé nekem már zavaró lenne), a kék meg kicsit uszoda-szag szerintem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem már ez is nagyon erős, akkor képzelem, milyen lehet a lila... :D
      Hát majd meglátjuk, nálam hogyan bírja, nyilván attól is függ, hol tárolja az ember.

      Törlés