2014. június 3., kedd

Manikűrvadász #9

manikurvadasz 9 01

Új részhez érkezett a kedvenc kihívásom, a Manikűrvadász játék :)

Ezúttal Dii blogjáról, a Wish for beauty-ról választhattam, és most az egyszer nem volt nehéz a döntés. Ugyanis amikor megpillantottam ezt a manikűrt, egyből tudtam, hogy ez az, amit újra szeretnék alkotni; első pillantásra beleszerettem.

stripes2

Sietve olvastam, hogy milyen technikával készülhetett, Dii ezt írta róla:
“a 'csíkok' témára mindenképp vékony kis vonalakat szerettem volna, de eszköz hiányában nem lett túl szép, fogpiszkálóval oldottam meg a dolgot, azzal pedig elég darabosra sikerült”.
Jót nevettem ezen, hiszen engem pont ezek a darabos vonalak fogtak meg; technikailag egyszerű, mégis nagyon mutatós alkotás.

manikurvadasz 9 02

Mivel nagyon szeretem a tengerész stílust, ennek pedig szerves elemei a csíkok, ezért kék-fehér összeállításban készítettem el a lakkozást; az egyik kedvenc lakkomat, a China Glaze First Mate-et és a Flormar Supermatte M103-at használtam.

Az alkotáshoz nem nyitottam meg újra Dii posztját, hanem az emlékezetemre hagyatkoztam, így durvább, egyenetlenebb vonalakat festettem; ezzel egyébként csak most, a poszt írásakor szembesültem. De cseppet sem bánom, mert így ugyan kevésbé kifinomult és elegáns az eredmény, de az én stílusomhoz jobban illik.

manikurvadasz 9 03

Bevallom, nagyon-nagyon tetszik nekem ez a manikűr, remélem lehet ilyet mondani a saját munkánkra. Köszönöm Dii-nek az inspirációt!

22 megjegyzés:

  1. Amikor megláttam az első képet a manikűrről, tudtam, hogy melyikről inspirálódtál és az első gondolatom az volt 'jaj ne' :D De örülök, hogy téged pont ez fogott meg benne!
    Nagyon tetszik a te verziód, ezen legalább látszik, hogy direkt ilyenek a csíkok :) Ezekkel a színekkel pedig pláne nagyon jó az összkép *-*

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszenek ezek a formabontó csíkok!

    VálaszTörlés
  3. fantasztikus lett, mindkettőtök manikűrje nagyon tetszik! imádom, amikor a vadászott mani is ugyanolyan jól sikerül, mint az eredeti! csodás mind a kettő!
    és nyugodtan büszke lehetsz az alkotásodra, egyáltalán nem gáz, sőt! miért ne lennél?! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! Ötletes a minta :) (az eredetiben és a tiédben is :)

    VálaszTörlés
  5. Mindkettőtök változata tetszik, Dii finom színei és a te kontrasztosabb verziód is. És a technika is szuper. ;)

    VálaszTörlés
  6. Mindkettő nagyon tetszik! Nekem kifejezetten bejöttek ezek a nem szabályos csíkok :)

    VálaszTörlés
  7. Mindkettő szuper! Nem is tudok kedvencet választani :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon érdekes ez a minta. Tetszik :)

    VálaszTörlés
  9. Dejóóóó!:) Tetszenek a színei, és tényleg érdekes ez a minta!:)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem is szuper ez a megoldás, új technikának is elmenne :) Csodaszép a mani!

    VálaszTörlés
  11. úúúú, ez mennyire jó, a tiéd csuda klassz lett! ^^

    VálaszTörlés
  12. Mindkettő nagyon tetszik! Ki is fogom próbálni ezt a fogpiszkálós csíkozást, eszembe nem jutott volna, de szerencsére tőletek mindig tanulok új dolgokat! :)

    VálaszTörlés
  13. Teljes mértékben egyet értek veled, nekem is éppen a darabos mivolta miatt tetszik. :)

    VálaszTörlés
  14. Hát én konkrétan azt hittem, hogy nyomdázva van a Tied, annyira egyenletes minőségűek a darabos csíkok. Szerintem érdemes lenne ilyen mintát készíteni nyomdalemezben, mert eszméletlen mutatós! Mint mindig, most is különösen tetszik az, ahogyan a saját stílusodra alkottad a manit, gratula :-)

    VálaszTörlés
  15. Már Diinél is nagyon tetszett a mani, és a tiéd is fantasztikus lett. :)

    VálaszTörlés