2014. április 8., kedd

2 év

2 éves a blog. El sem hiszem, komolyan.

2012. április 8-án tettem közzé az első, üdvözlő bejegyzésemet, majd másnap a Miss Sporty szemhéjpúderek tesztjével indult el élesben is a blog - addig csak én láttam, azt szerettem volna, ha egyből hasznos tartalommal is találkoztok majd.

2 év rengeteg idő, még sosem volt olyan aktív tevékenységet igénylő hobbim, ami mellett ilyen hosszan kitartottam volna. Persze nem volt egyenletes a teljesítményem, többször szünetet tartottam, de itt vagyok.

169

Egyrészről nagyon sokat fejlődtem, visszanézve a régi bejegyzéseket, főleg a sminkeket és lakkozásokat, elfog az inger, hogy töröljem őket, olyan borzasztóak, ugyanakkor (csúnya) emléket állítanak annak, hogy honnan indultam, és némi büszkeséggel tölt el, hogy ahhoz képest hova jutottam.

Másrészt úgy érzem, hogy megakadtam, egy helyben toporgok, mind a tartalmat, mind a technikai kivitelezést tekintve.

Kezdem úgy látni, hogy a mostani fényképezőgépemből kihoztam a maximumot, nagyon nem vagyok elégedett a fotóimmal, nagy vágyam egy tükörreflexes gép, de nincsen rá anyagi lehetőségem. Nincs meg az ideális helyszínem sem fotózáshoz, és egyelőre még elméleti megoldást sem látok a dologra.

Szeretnék mélyebben belemerülni a fotózás művészetébe, úgy érzem, azt, ami autodidakta módon, internet és tapasztalás segítségével elsajátítható, már nagyrészt tudom; az igazi egy tanfolyam lenne, de nem tudom, hova, kihez érdemes járni, és persze anyagi vonzata ennek is van.

Borzalmasnak találom a blog külsejét, de nincs meg bennem a technikai tudás, hogy megvalósítsam a fejemben élő elképzeléseket.

199

Ami a tartalmi részt illeti, úgy veszem észre, nem tudok megfelelni az igényeiteknek. Már a kezdetektől fogva hasznos, tartalmas blogot szerettem volna vezetni, kerülni a töltelékbejegyzéseket, ezért van például ritkán személyes tartalom. Sajnos azonban úgy látom, hogy ezt a koncepciót követve unalmassá, egyhangúvá vált a blog, nem elég érdekes a számotokra, egyszerűen nem érzem magam sikeresnek abban, amit csinálok.

Attól is tartok, hogy hirtelen túl sok céggel kezdtem együttműködni, szám szerint 4 ilyen van, az iparfumeria, a Szépségbolt, a MyBeautyTools, és a legrégebbi, a Coty Kft. Bár sosem hazudtam, vagy jobbítottam a véleményemen bármilyen termékkel kapcsolatban azért, mert tesztelésre kaptam (más esetben sem, persze), és mindig megírom, ha valamihez így jutottam hozzá, mégis félek attól, hogy azt hiszitek, lefizettek, lekenyereztek, és nem bízhattok a véleményemben.

082

A fentiek miatt szeretnélek titeket megkérni arra, hogy ha bármilyen véleményetek, javaslatotok, ötletetek van a bloggal kapcsolatban, kérlek osszátok meg velem, segítsetek, hogy jobb lehessek.

Ne haragudjatok, hogy így rátok zúdítottam a gondolataimat, most jön viszont a jó rész :)

Elmondhatatlanul hálás vagyok nektek, kedves olvasóim, ez alatt a 2 év során rengeteg pozitív töltetet kaptam tőletek, és a fenti panaszáradat ellenére jó, ha tudjátok, hogy ti vagytok azok, akiért érdemes folytatnom a blogot. Őszintén örülök annak, ha már csak egy ember is hozzászól egy bejegyzéshez, hogy hasznos volt számára; ezért, és csak ezért érdemes írni.

Számokkal nem igazán szeretnélek untatni titeket, ezek az adatok szerintem csak nekem érdekesek :)

Köszönöm, hogy velem vagytok, támogattok, remélem tudok még fejlődni, és rászolgálok a bizalmatokra!

34 megjegyzés:

  1. A véleményem, hogy hülye vagy, az érzésem meg hogy imádlak :D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok!! Még sok ilyet !! :-)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem normális, ha egy bloggerinában ilyen érzések kavarognak, ne is idegeskedj. Szerintem nagyszerű író vagy, jó képekkel, hasznos tesztekkel, szép körmökkel. Amit kicsit sajnálok, hogy nincs gyakrabban sminkes poszt, de megtudom érteni azt is, hogy nincs időd vagy kedved hozzá. Szóval csak így tovább, és boldog blogszületésnapot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményed :) Sminkes bejegyzések azért vannak ritkán, mert egyrészt ritkán sminkelek úgy, hogy érdemes legyen megmutatni, másrészt magamat sokkal nehezebben fotózom jó minőségben, mint tárgyakat.

      Törlés
  4. Én nagyon szeretem ahogy és amiről írsz! Nagyon örülök, hogy annak idején rátaláltam a blogodra és azóta itt is vagyok, olvasok minden bejegyzést, még ha nincs is mindig időm kommemtelni! :) További sok sikert kívánok és boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a blog :)

      Törlés
  5. Nem is tudom hogy gondoltad, hogy valaki ilyesmiket feltételezzen rólad, borzasztó :P
    És nagyon boldog blogszülinapot!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, engem is tud zavarni a túl sok szponzorált bejegyzés, főleg, hogy sokszor látom, hogy az illető ködösít azzal kapcsolatban, hogy tesztelésre kapta a terméket, és nem szeretném, ha egy-egy olvasóm arra a felismerésre jutna az én blogom kapcsán, hogy túl sok az "ingyencucc"...
      Köszönöm :)

      Törlés
  6. Rengeteget fejlődtél, a bejegyzések igényesek és egyben vannak (tudod milyen háklis vagyok erre), ezért ne is aggódj. Talán csak egy kis vérfrissítés kell, hogy feltöltődj és energikusabban, változatosabban menj tovább. Sablon van a neten, csak találni kell hozzád illőt és mondtam már, hogy fotósiskolánk van ;) Van, hogy az ember picit belefárad vagy elégedetlen (velem is előfordult nem is egyszer) de ha szereted akkor javíts amin tudsz és fogadd el azt amin nem, csak abba ne hagyd!! :) Még sok posztot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a véleményedet, tőled különösen jól esik, ha valamit dicsérsz :) A fotósiskolát nem mondtad O_o Sablon után már nézelődtem, de első körben nem találtam olyat, ami igazán tetszene, még böngésznem kell.

      Törlés
    2. Tény, hogy ritkán teszem, de ha dicsérek valamit akkor az megérdemli ;) Azt azért fontosnak tartom elmondani, hogy a lehető legtöbbet hozod ki a gépből, ebben semmi kétség. A dslr nem mindig az igazi, de a fotózásról kb órákig tudnék beszélni, bármikor szívesen segítek ha tudok! A sablon meg csak idő kérdése, apróságokat utólag is tudsz változtatni. Ügyesen, okosan! ;)

      Törlés
  7. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok :)

    VálaszTörlés
  8. Szerintem jól néz ki a blog. Egyszerű, letisztult, a fotók is jók. Persze az elégedetlenség jó! Előrébb visz.

    VálaszTörlés
  9. Mintha csak magamat olvastam volna. Mármint a céges együttműködéses és a képes résznél. De szerintem nagyon jó amit csinálsz, azon kevesek egyike vagy, akinek a véleményére lehet adni és tudom, hogyha valami jóféle, akkor az nem azért van mert ingyen kaptad, vagy éppen ki sem próbáltad, de úgy magasztaltad fel az egekig.
    Az együttműködésekkel kapcsolatosan én sem szeretem ha valaki túl sok ingyen cuccot kap, de nálad ez nem zavaró, mert nem olyan szemtelen-dicsekedős módon nyomod az ember képébe az ilyesmit, mint ahogyan néha egyesek szokták. Mondjuk, ha soknak érzed az együttműködések számát, akkor van egy egyszerű megoldás: nem kell együttműködni. Kicsit visszásnak éreztem ezt a dolgot a bejegyzésedben, hogy emiatt félsz hogy hiteltelenné válsz, de ha én nem akarok valamit, akkor teszek is ellene (de ezt ne támadásnak vedd, mert nem annak szánom). Én pl. visszautasítottam pár darabot az utóbbi időben, sőt, éppenséggel megszüntetni is készülök egyet. Jó persze, nem én vagyok a mintapélda akit minden áron követni kell, de pl. én is azt éreztem, hogy túl sokan találnak meg, és nem éreztem még szimpatikusnak sem a feleket, vagy éppen túl tucat dolgokkal akartak jönni, ezért nemet mondtam. A legrosszabb az, hogy volt aki ezt nem értette meg és rám szállt, majd amikor már kérdezgetni kezdtem arról amit ő rébuszokban leírt, egy választ sem kaptam azóta...A beérzésem pedig bejött, így igazolva éreztem magam, hogy jól tettem amit tettem anno.
    A megérzéseidre hallgass, a fotók minősége pedig bőven jó ahhoz, amire hivatottak! Sokkal szebbek, de ha te nem érzed jónak őket, akkor találj ki valamit. Én pl. csipkedarabokkal szeretnék most már a fehér háttérben fotózni, meg művirággal, esetleg bizsuval. Hasonlókat szerintem Te is megpróbálhatnál, vagy ha minden kötél szakad, akkor fotózz a természetben, ha van rá lehetőséged! Én szeretem a kinti képeket, attól függetlenül, hogy az én blogomon például erősen nem alkalmazom őket, mert 1. nincs olyan szép hely, 2. vidéken hülyének is néznének az emberek, hogy én felcsapom a kis hátizsákom, és kimegyek fotózgatni. Máglyára pedig nem akarok kerülni...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy ilyen hosszan kifejtetted a véleményedet :)

      Én is visszautasítottam jó pár együttműködést, vagy azért, mert nem éreztem az én blogomra illőnek (ételrendelős cég, ékszeráruház), vagy pedig nem éreztem minőséginek, amit kínáltak (túlárazott, ránézésre "olcsó" sminkcucc), sz*rt pedig nem fogok reklámozni.
      Két céggel korábban is együttműködtem, amit nem éreztem soknak, főleg, hogy a Coty-tól nagyon ritkán érkeznek tesztelésre dolgok. Idén februártól működök együtt a két újjal, akikkel szintén alkalmi jellegű a dolog, viszont mivel kb. egyszerre érkezett a két csomag, úgy éreztem nagyon "összecsúszik" az egész.

      Az a gond, hogy egy helyen vannak jó fények a fotózáshoz az egész házban, de ott meg kicsi a hely, örülök, ha elfér az, amit fotózok, nem tudok hova dekort rakni :( Próbáltam kint fotózni, de legtöbbször nincs időm "kiköltözni", illetve csak sok gyakorlás után tudnék ott is megfelelő minőségben fotózni (ami szintén idő), míg a benti dolgokat már kitapasztaltam.

      Törlés
  10. Nehogy itt hagyj Minket! Én nagyon szeretem a blogodat! A képeid minősége szerintem remek, a sminkjeidet is szeretem, és nem egy nagyon-nagyon hasznos tesztet olvastam már Nálad!!

    Ez egy beauty blog, nyilván egy idő után kicsit egysíkúvá kezd válni, hiszen teszt-smink-köröm-divat-trükkök-kedvencek-nem váltak be jellegű posztok váltakoznak folyamatosan Nálad is, Nálam is, a többi bloggerinánál is, de szerintem erre van igény, és sokak szívesen olvasnak ilyesmiről, nem kell személyes posztokkal telerakni a blogot, ha nem akarod.

    Az együttműködés, na az tényleg nem könnyű. Van, hogy mindenki egyszerre küld csomagot, és a kupac csak gyűlik és gyűlik, de közben nem igazán tudsz haladni a teszteléssel, mert nem tudod melyikhez nyúlj, de mindegyikről ideje lenne írni, viszont nem akarod összecsapni sem a tesztet, mivel az olvasóidnak bíznak a véleményedben, és nem lenne jó elhamarkodottan nyilatkozni, aztán ott van a lelkiismeret furdalás, hogy még mindig nem írtál posztot a kapott cuccról, pedig már fél éve elküldték....nem könnyű ez. Én is eljutottam arra a pontra, hogy már nem működök együtt mindenkivel, csak akinek tényleg szívesen tesztelném a termékeit, és ami tényleg szorosan kötődik a blog témájához.
    (Pl. a Foodpandán el se gondolkoztam! Beauty blogon kajarendelés? Ráadásul ebben a városban alig volt elérhető étterem, ahonnan rendelhettem volna....hiteltelen lett volna és reklámszagú....nem vállaltam.)
    Nem kell mindenkivel együttműködni! Kismillió másik blog van, akit felkereshetnek, ha akarnak, nem kell "eladnod magad".

    Egy szó, mint száz, én nagyon szomorú lennék, ha abbahagynád a blogírást! Megértem, amit írsz, szerintem elég sok bloggerina átmegy ezen, és ha úgy döntesz ennyi elég volt, akkor megértem, de azért jó lenne, ha nem így lenne! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is köszönöm ezt a szép hosszú írást :)

      Nem tervezem abbahagyni, szükségem van a blogra :) De szeretnék jobb lenni, ezért kértem, hogy írjátok meg a véleményeteket :)

      Amit az együttműködésről írtál, ugyanezek az én gondolataim is...

      Törlés
  11. Már elmondták előttem a lényeget a többiek, már csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy szerintem jól csinálod, ezért csak így tovább, és abba ne merd hagyni!! :-)

    VálaszTörlés
  12. Emlékszem, h már az első évben is idetaláltam hozzád 1-1 valahova írt kommented után, de akkor még nem győzött meg a blogod, nem éreztem, h időről-időre vissza kell térnem. Olyan fél éve (szerencsére) mégis újra megnyitottam az oldalt és mára már "fejből" is eszembe jutsz, szívesen lesem meg az oldalt, mert rengeteget fejlődtél és ez már tetszik! Igényes is, szóval csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, jó érzés, hogy mások szerint is fejlődtem :)

      Törlés
  13. egyáltalán nem találom unalmasnak a blogot, sőt benne vagy a kedvenceim között! a fényképeid szerintem szuperek, az írásaid megnyerőek. a kapott termékekkel kapcsolatban egyedül azt találom problémásnak, ha valaki ezt "elfelejti" közölni. ellenkező esetben nem zavar. ha unom az adott terméket, akkor max. bezárom az ablakot és nem olvasom el a bejegyzést... :)
    szerintem kár ennyit agyalni, jó amit csinálsz, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is köszönöm a véleményt, jól esik, amiket írsz :)

      Törlés