2014. április 6., vasárnap

#100happydays pt. 1

Sokakhoz hasonlóan én is elkezdtem a 100 happy days kihívást, és arra gondoltam, hogy mivel szeretni szoktátok a személyesebb jellegű tartalmat is, ezért megosztanám veletek az “eredményt” itt a blogon. Egy bejegyzésben 10 képet mutatok, így 10 rész lesz, 2-3 hetente követik majd egymást.

IMG_20140224_141804

1. Thranduil-szerkesztés az Ikeában :D

Szeretem az Ikeát, jópofa apróságokért szoktam leginkább beugrani (na meg persze fánkért/hot dogért/húsgolyóért), hála az áruház marasztaló berendezésének, ez korántsem olyan gyors látogatást jelent, mint amit a beugrás szó sugall. A piactér legvégén találtuk egymás mellett ezt a zöld szarvast és a faemberkét, majd utóbbi némi céltalan tekergetése után megkértem barátomat, hogy csináljon belőlük Thranduilt (a Hobbit-filmek szarvason lovagló tündekirályáról van szó, kép róla itt).


IMG_20140225_130011

2. Amikor 5 órányi, többnyire félhomályban való várakozás után végre kilépsz a kórházból.

Mostanában sajnos elég gyakori vendég vagyok a kórházban, első alkalommal ráadásul egy olyan folyósón kellett várakoznom órákat, ahol gyakorlatilag nem volt világítás, így nagyon örültem, amikor végre kijutottam a szabad ég alá.

IMG_20140226_113457

3. Napfürdő, baglyos jegyzetfüzet, bejegyzéstervek :)

Az előbb említett jópofa apróságok közül egy :) Gyönyörűen sütött a nap, így óra előtt kiültem egy kicsit a padokra, és a bloggal kapcsolatos terveimet írogattam.

IMG_20140227_192242

4. Akármilyen egészségtelen, akkor is nagyon finom :D

Borzasztóan egészségtelenek ezek a zacskós kaják, de néha nagyon jól tudnak esni.

IMG_20140228_124156

5. Eső

Szép, csendes eső volt, jólesett.

IMG_20140301_201241

6. Lasagne (titkos összetevő: 8 éve lejárt szavatosságú bolognaiszósz-por), sör, keringő (én inkább csak próbáltam nem bokánrúgni Estelt) :)

Ehhez igazából nem tudok sokat hozzáfűzni, jó este volt :) (Estel a barátom beceneve)

IMG_20140302_130957

7. Estel énekel

Ilyen az, ha az embernek külön bejáratú énekese-gitárosa van :D

IMG_20140303_221318

8. Egy könyv, amit akkor is elolvastam volna, ha nem lett volna muszáj.

Ezt a könyvet a “Mai szocializációs problémák” kurzusomon tartandó előadásomhoz olvastam el, és szívesen tettem. Ha jól emlékszem, 19 család történetét követi nyomon 20 éven keresztül, ez idő alatt háromszor látogatták meg őket, majd az összegyűjtött anyagokat tanulmányokba rendezték. Érdekes, néhol döbbenetes, hogyan meg tud változni egy család helyzete, a családon belüli kapcsolatok, vagy éppen az, hogy mennyire állandóak bizonyos viszonyok.

IMG_20140304_132253 
9. Anya hozott nekem csokit :)

Újabb látogatás a kórházba, de szerencsére anya át tudott vinni kocsival, ráadásul még csokit is vett nekem, amit hazafelé ettem meg.

IMG_20140305_153850

10. SPSS

Egész egyetem alatt az SPSS volt a kedvenc órám, ebben a félévben már 3. kurzust végzem. Gyakorlatilag számítógépes adatelemzést takar, statisztikában használatos.

Ez lett volna az első adag, remélem tetszett nektek a bejegyzés! :)

10 megjegyzés:

  1. Remélem, mielőbb megoldódnak a problémák, és nem kell ilyen sokszor kórházba járnod! Mielőbbi jobbulás! :)
    Várom a következő részt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Én is remélem :)

      Törlés
  2. SPSS nekem egy ufóktól érkezett kódnak tűnik :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem-nem :D Ráadásul a legtöbb kódot menüből írod be, tehát nem neked kell bepötyögni :)

      Törlés
  3. jajjj de jó, hogy nektek tanítanak SPSS-t! :) mi most mester végén tanulunk bele picikét, de nem bántam volna, hogyha komolyabban foglalkozunk vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, kár, pedig tényleg jó dolog :)

      Törlés
  4. Jobbulást neked! ;)
    Ezt a könyvet most jól felvettem a moly-os listámra, érdekesen hangzik és mintha rémlene még a fősuliról is...
    Nagyon jól elkapott pillanat lett ez az esős kép, már kétszer görgettem vissza hozzá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Jó szórakozást! Örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  5. Jobbulást! Az énekes-gitáros itt is megvan, de már rég énekelt nekem, azt hiszem, ezért most reklamálni is fogok... A könyvet pedig elolvasom, nagyon érdekesen hangzik :-)

    VálaszTörlés