2014. március 14., péntek

Hasznos apróságok

01

Ebben a bejegyzésben olyan termékekről írok, amiket szerettem volna megmutatni nektek valamilyen formában, de azért önmagukban nem érnek meg egy külön posztot.


02

Avon kétoldalú sarokreszelő: Korábban is volt sarokreszelőm, de nem igazán szerettem használni, egyrészt, mert durvának éreztem, másrészt pedig az a tipikus nyeles fajta volt, és nem esett kézre, volt, hogy megcsúszott a kezemben, stb. Teljesen véletlenül került hozzám ez az avonos darab, egy másik termék helyett küldték ki. Visszaküldhettem volna, de inkább úgy döntöttem, hogy megtartom. A domború oldala a reszelő rész, a homorú oldalt pedig inkább csiszolónak nevezném, olyasmi, mint egy enyhe körömreszelő. Az erősebbik felét sem érzem túl durvának, emiatt a domború-homorú kialakítás miatt pedig tökéletesen kézbe illik, úgyhogy főnyeremény a számomra :) A 2014/4-es kampányban 819 Ft-ért rendelhetitek meg a tanácsadónőtöktől (ha még nincs, állok rendelkezésetekre), vagy akár online is, itt találjátok.

03

EcoTools szivacs arcra: A mindennapi arctisztítás során nem használok szivacsot, mert mindenféle bacik melegágya lehet, de az arcmaszkot szeretem ezzel lemosni, sokkal könnyebben és gyorsabban megy, mint nélküle. Én iHerb-ről rendeltem a Real Techniques ecseteim mellé, önmagában szerintem nem érdemes innen venni, mert a szállítási költség több, mint maga a szivacs; ebayen pedig csak még nagyobb postaköltséggel találtam meg. Jó alternatíva lehet a Dermacol sminklemosó szivacsa, ami ráadásul bájos rózsaszínben pompázik, itt találjátok meg az iparfumeria kínálatában 490 Ft-ért.

04

BrushArt szemöldökecset: Nagyon sokáig az Avon kétvégű szemöldökceruzájának Dark Brown árnyalatát használtam, ha jól emlékszem, 3 darabot is elfogyasztottam belőle, ez volt az a ceruza, ami tökéletesen passzolt a szemöldököm színéhez, aztán persze Murphy közbeszólt, és kivonták a forgalomból. Végigswatcholtam az összes ésszerű áron kapható szemöldökceruzát, és mindegyik túl vöröses volt nekem; mígnem eszembe jutott, hogy van nekem egy Sleek szemöldökszettem, amit régebben vettem, de félre is tettem, mert egyszerűbb volt ceruzát használni. Most előkerestem, és a színe tényleg jó, illetve az egyéb tulajdonságaival is meg vagyok elégedve, de nem volt hozzá való ecsetem – járt hozzá két aprócska ecset, de ezekkel nem szívesen szórakoznék minden reggel. Az iparfumeria kínálatában leltem rá erre az ecsetre, és próba-szerencse alapon megrendeltem tesztelésre. Jól használható darab, a feje pont kellőképpen rugalmas, nem hullik a szála, tartja a formáját, esetleg egy gondolatnyival lehetne keskenyebb. Az ára verhetetlen, 520 Ft-ba kerül, itt találjátok a webshopban.

05

Avon rúzsecset: Nagyon szeretem ezt a kis ecsetet, egyrészt a tökéletesen használható feje miatt, másrészt az összecsukható volta miatt – nyitott állapotban 13 cm, csukva pedig 9,5 cm, imádom, hogy belefér még az én pici neszesszerembe is. Persze ez sem kapható már, a BrushArt kitolható rúzsecsetet ajánlom helyette, mert Klau tesztelte (katt), és bízom az ő véleményében. 490 Ft-ért kapható az iparfumeriánál (itt találjátok).

06

Parfümszóró: A képen látható parfümszórókat az ebayről rendeltem, 2x3 db-ot, (szerintem) nagyon szép színekben: sötétkék, ezüst, fekete, halvány rózsaszín, levendula lila, arany. Na de mire idáig eljutottam… Először rendeltem egy Travalo utánzatot, kis egyszerű feketét, de sajnos ebben az esetben igazolódott az olcsó húsnak híg a leve mondás, ugyanis eresztett. Ezután más típust, a képen láthatóhoz hasonlót rendeltem volna, de képtelenségnek tűnt olyan eladót találni, aki el is küldi a terméket (egymás után 3(!!) eladóval gyűlt meg a bajom), és nem horror áron adja a portékáját, valamint az én ízlésemnek is megfelel, amit a pénzemért kapnék. Végül ráakadtam erre a két 3 db-s szettre, nem volt olcsó mulatság, kb. 2500 Ft-t fizettem a 6 darabért szállítással együtt. Sajnos nem tudok linket adni, azóta sem találtam ilyeneket egész ebay-országban.
Aki nem szeretne az ebay-jel vesződni, illetve hajlandó kicsit többet áldozni, azoknak a Travalo termékeket ajánlom, itt érhető el a teljes kínálat iparfumerián, vannak két darabos csomagok és ajándékszettek is. A legolcsóbb változat a Classic Compact, 1930 Ft-ért kapható, itt találjátok, sajnos most nem elérhető.

8 megjegyzés:

  1. Ez a sarokreszelő nekem is megvan, pár hete érkezett meg. Egyszer használtam, egyelőre teljesen elégedett vagyok vele, nem durva, de megfelelően hatékony. Egy jó krémmel kiegészítve tökéletesen el lehet vele pedikűrözgetni otthon. Nem is értem, miért nem rendeltem meg korábban :) viszont a rúzsecsetről sikeresen lemaradtam, pedig azzal is sokáig szemeztem.

    VálaszTörlés
  2. Én is ilyen szivaccsal szoktam a maszkokat lemosni. Nekem Avon-os van, nem tudom kapható-e még, mert régen vettem többet, aztán elfelejtődött, hogy van ilyenem, nemrég fedeztem fel újra, de már az utolsót használom, úgyhogy lassan veszek majd újakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is rémlik, hogy az Avonnál is volt ilyen, de szerintem mostanában nem láttam a katalógusban, lehet, hogy ezt is kivonták :/

      Törlés
  3. Na, tessék, a szemöldökecset kapcsán csekkoltam a többit a márkától, és megint nőtt a kívánságlistám... Jó kis bejegyzés volt, várom a további hasonlókat :-)

    VálaszTörlés
  4. Ilyen parfümszórókat a Müllerben is lehet kapni, kb. 350 Ft egy db.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt tudtam, hogy Travalot lehet ott kapni (drágábban, mint online), de hogy olcsóbb utánzatot is, azt nem, jéé :D Ha tényleg csak ennyibe kerül, akkor nem is éri meg ebayről rendelni, mert ott még várni is kell, meg hát mint az én esetem is bizonyítja, nem mindig egyszerű az adás-vétel.

      Törlés