2013. október 20., vasárnap

Avon SuperExtend folyékony szemhéjtus | teszt

avon superextend liquid eye liner 01

Nagyon sokáig csak folyékony tusokat használtam, de mindig zavart, hogy ha összekenem vele a szempilláimat (és általában összekenem), nagyjából lehetetlenné válik szépen spirálozni, mert összeragadnak a pillák, póklábhatás, csomósodás stb.

Valószínűleg ennek köszönhetően vettem meg hirtelen felindulásból az essence cherry blossom trendkiadásának kétvégű filces tusát, ami katasztrofálisan teljesített nálam, pár óra után felkenődött a szemhéjamra, a pandamaci effektust tökéletesen hozta. Később lehetőségem nyílt kipróbálni az Avon Extra Lasting filces tust (a mai bejegyzés főszereplőjének elődje egyébként), ez szerencsére nem kenődött fel, ellenben nagyon gyorsan kopott.

Ilyen előzmények után – főleg, hogy az essence tus másnak bevált – belenyugodtam, hogy rajtam filces tus nem lesz tartós. De jött az Avon nagy megújulása, és ez a tus is bekerült a kínálatba, egyből 3 színben. Krémmánián nagyon jó véleményeket olvastam róla, így eldöntöttem, hogy megrendelem a teal árnyalatot, próba-szerencse. Aztán rendeléskor “valahogyan” bekéredzkedett a brown is a kosárba. Előre lelövöm a poént: annyira beváltak, hogy a következő kampányban a feketét is megrendeltem.

Egyébként szerintem megtévesztő a termék neve (mind az angol, mind a magyar), ez alapján én nem filces tusra gondolnék.

Csomagolás: Az Avontól megszokott fekete dobozkában érkezik a tus, ami egyszerű, fekete “filctollcsomagolást” kapott, ezüst betűkkel szerepel rajta a termék és az árnyalat neve (black, brown, teal) , illetve a többi információ, valamint a toll végének színe megegyezik a tus színével. A kupak “pattintós”, nem csavarós, jól zár, táskabiztos. A hegy pont megfelelő keménységű, nem hajlik el a vége, ugyanakkor elég rugalmas ahhoz, hogy könnyen, szépen lehessen használni. 1,5 ml terméket kapunk (gondolom ez a folyadék mennyisége), nem tudom, ez hogyan viszonyul más, hasonló termékek mennyiségéhez. 5/5

avon superextend liquid eye liner 02

Szín, pigmentáltság: A termék 3 színben kapható, feketében, barnában és kékben. A fekete és a kék szuperpigmentált, a barna talán egy hajszállal kevésbé, de ez nem okoz gondot használat közben. 5/5

avon superextend liquid eye liner 03

Használat, állag: Mint írtam, a tus hegye számomra tökéletes keménységű, könnyű vele szépen rajzolni, lehet vékonyabb és vastagabb vonalat is húzni. A barna és a fekete nyom nélkül javítható, de a kék hamar megfogja a bőrt, ezért ha valamilyen hibát látunk, azonnal javítsuk ki. Fontos, hogy ezt ne olajos lemosóval tegyük, mert ha olajos marad a bőrünk, később elkenődhet a vonal (velem megtörtént - ugyanakkor érdekes módon a bőröm természetes olajossága nem "hatotta meg", attól nem kenődött el); de egyébként nincs is rá szükség, olajmentes lemosóval vagy vízzel is javítható.
Kétfázisú sminklemosóval tökéletesen eltávolítható a barna és a fekete, de a kékkel bizony meg kell dolgozni, tényleg hamar beivódik a bőrbe, és csak nagyon-nagyon erőteljes dörzsöléssel jön le, ezért 4/5.

Tartósság:
Ez az a pont, ahol végleg levett a lábamról ez a termék. Első használatkor reggel 7 körül sminkeltem, és este fél 11-kor hibátlanul tartotta magát a tusvonalam, szemhéjalapozó nélkül! Ez a kék volt, de a későbbiekben a barna és a fekete is bizonyított. Lehet, hogy másnak ez nem olyan nagy szó, de én el sem akartam hinni, hogy nem kenődött vagy tűnt el a vonal, a farkinca sem kopott meg; tényleg ugyanolyan volt, mint amikor feltettem. 5/5

A képeken a következőket láthatjátok: 1. az eredeti vonalak, 2. erőteljes dörzsölés után (ez a kép később készült, nem ugyanazokról a vonalakról, mint a többi, mert a dörzsteszt csak később jutott eszembe), 3. nedves törlőkendővel való áttörlés után, 4. nedves törlőkendővel való dörzsölés után.

Látszik, hogy “laboratóriumi körülmények között” nem vízálló egyik szín sem, de a szemerkélő esőt, tapasztalatból mondom,  bírják.

avon superextend liquid eye liner 04

Ár-érték arány: Teljes áron 1920 Ft-ba kerülnek, ami nem kevés, de pl. a 15-ös katalógusban 1249 Ft-t kérnek értük, amit kifejezetten jó árnak tartok, az essence (rajtam egyáltalán nem működő) filces tusa anno 999 Ft-ba került. 5/5

Összességében:
Maximálisan meg vagyok elégedve ezekkel a termékkel, örülök, hogy mertem kockáztatni, és beszereztem őket. Mostanában nem nagyon van időm nagyobb sminkekre, szemhéjpúderekkel való pepecselésre, és ezek a tusok mentenek meg ilyen helyzetekben, szinte minden nap őket használom.Ugyanakkor a kék árnyalat tökéletlensége miatt nem adhatok maximális pontszámot, így 4,5/5.

Most nem tettem fel sminkes képeket, de a barnát itt láthattátok  akció közben, és a másik kettőről is tervezek sminket posztolni, majd updatelem ezt a bejegyzést.

Szerk.: A feketét itt láthatjátok élesben.

12 megjegyzés:

  1. Szép színek! :) De ennyiért már inkább Manhattan-t vennék/vettem. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. O_o Azt hittem, a Manhattan magasabb árfekvésű márka :)

      Törlés
  2. Örülök, hogy vannak ilyen kockáztató csajok, akik aztán tájékoztatnak arról, hogy mit érdemes megvenni :-D
    A feketére beruházok szerintem, bár nem olyan szép mélyfekete a színe a képek alapján,mint az Artdeco tusa, viszont az ára kedvezőbb :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Artdeco tusával még nem találkoztam, de pl. a Miss Sporty vagy a Lovely folyékony (ecsetes) tusánál nem kevésbé fekete :)

      Törlés
  3. De jó ilyet is olvasni. Szívesen kipróbálnám, hogy ne csak ecsetes tusom legyen most már, ami beválik, hanem valami filces is! :)

    VálaszTörlés
  4. A barna nagyon tetszik, pont ilyesmit keresek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szép színe van, és tényleg nagyon tartós :)

      Törlés
  5. Az a kék mesés. Kár, hogy nem tudnék vele vonalat húzni. :D Sok féle tusom volt, de egyedül a folyékonnyal tudok bánni, valahogy az esik kezemre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a zselés/krémes tusok használata nem megy... :D

      Törlés