2013. október 31., csütörtök

Októberi szerzemények

01
A-England Perceval, Dragon, Ascalon, Tristam: Valószínűleg nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hosszú ideje csodálom az A-England lakkokat. Még a nyáron sikerült beszereznem 3 darabot (Beauty Never Fails, Saint George, Jane Eyre), őket hosszas nézelődés után választottam ki, de már akkor tudtam, hogy ez még nem a történet vége.
Szerencsés módon a Nailland nyitása és a névnapom igen közel esett egymáshoz, így szüleim jóvoltából 2 lakkot választhattam ajándékba. Úgy mentem a Naillandhez, hogy a Tristam-Fated Prince-Sleeping Palace trióból fogok választani, ehhez képest megláttam a Percevalt, ezt a gyönyörű metálpiros lakkot, és tudtam, hogy ő lesz az egyik. A Tristam és a Sleeping Palace között nem tudtam dönteni, mert a Tristam sokkal inkább lilának tűnt azokban a fényekben, mint kéknek, így két lila között kellett volna választanom, illetve képbe került a Lady of the Lake is, ami szintén lila, így teljes döntésképtelenségi állapotomban a Dragont hoztam el, egyébként őt is szerettem volna, csak nem volt elsődleges a listán. First world problem…
Kerek egy napig tudtam türtőztetni magam, másnap visszamentem, hogy akkor Fated Prince és Tristam, de nem tudtam nem felfigyelni az Ascalonra, és a kezemhez próbálva is jobban tetszett, mint a szintén szürke Fated Prince, így nála maradtam. Róla volt is már bejegyzés, itt találjátok.
A Dragonon kívül mindegyiket használtam már, őt is csak azért nem, mert Klauét kipróbálhattam anno. Egytől egyig gyönyörűek, imádom őket, és igen, mennék vissza megint, de majd csak fizetés után :) 2990 Ft/db

2013. október 28., hétfő

A-England | Ascalon

a-england_ascalon 01

Az az igazság, hogy nem is emlékeztem ennek a lakknak a létezésére; ha láttam is róla képeket korábban, felejthető élmény lehetett.
Bezzeg élőben… Nem ezért a lakkért indultam (a történetet majd az októberi szerzeményes bejegyzésben mesélem el), de amikor megláttam, tudtam, hogy szeretném, nagyon szeretném.

2013. október 25., péntek

Temptress | smink

01
Először is leszögezném, hogy a bejegyzés címe – temptress, azaz csábító (nő) – nem rám, nem is a sminkre utal, hanem a használt rúzs nevére :)

Már régóta szerettem volna olyan sminket, aminek a főszereplője egy erősebb színű rúzs, de egyrészt a szám aszimmetrikus volta miatt elég nehéz dolgom van, hogy szépen is mutasson, másrészt pedig alkalmam sincs ilyen sminket hordani, de napokban volt időm pepecselni vele; és talán nem sikerült annyira rosszul, hogy ne mutassam meg.

2013. október 22., kedd

Astor Perfect Stay Gel Shine | 604 Just Fabulous

astor perfect stay gel shine_604 just fabulous 01

Erről a típusú lakkról már írtam részletes tesztet (itt olvashatjátok el), így ebben a bejegyzésben csak röviden jellemzem, úgyis a színe az érdekes :)

2013. október 20., vasárnap

Avon SuperExtend folyékony szemhéjtus | teszt

avon superextend liquid eye liner 01

Nagyon sokáig csak folyékony tusokat használtam, de mindig zavart, hogy ha összekenem vele a szempilláimat (és általában összekenem), nagyjából lehetetlenné válik szépen spirálozni, mert összeragadnak a pillák, póklábhatás, csomósodás stb.

Valószínűleg ennek köszönhetően vettem meg hirtelen felindulásból az essence cherry blossom trendkiadásának kétvégű filces tusát, ami katasztrofálisan teljesített nálam, pár óra után felkenődött a szemhéjamra, a pandamaci effektust tökéletesen hozta. Később lehetőségem nyílt kipróbálni az Avon Extra Lasting filces tust (a mai bejegyzés főszereplőjének elődje egyébként), ez szerencsére nem kenődött fel, ellenben nagyon gyorsan kopott.

Ilyen előzmények után – főleg, hogy az essence tus másnak bevált – belenyugodtam, hogy rajtam filces tus nem lesz tartós. De jött az Avon nagy megújulása, és ez a tus is bekerült a kínálatba, egyből 3 színben. Krémmánián nagyon jó véleményeket olvastam róla, így eldöntöttem, hogy megrendelem a teal árnyalatot, próba-szerencse. Aztán rendeléskor “valahogyan” bekéredzkedett a brown is a kosárba. Előre lelövöm a poént: annyira beváltak, hogy a következő kampányban a feketét is megrendeltem.

Egyébként szerintem megtévesztő a termék neve (mind az angol, mind a magyar), ez alapján én nem filces tusra gondolnék.

2013. október 17., csütörtök

A-England | Beauty Never Fails

a-england_beauty never fails 001
Még a nyáron rendeltem 3 A-England lakkot a llarowe.com oldalról, azóta pedig a Nailland Hungary-nak hála még 4 darabbal bővült a gyűjteményem (szerintem egyszerűbb lenne, ha egyből nekik utalnák a fizetésemet).

Elsőnek ezt a lakkot, a Beauty Never Fails-t mutatom meg nektek, mert (most) ő kedvencem. Igen, még a Saint George-nál is jobban tetszik.

2013. október 14., hétfő

Őszi TAG

Az ősz a kedvenc évszakom, így természetes, hogy én is kitöltöm ezt a taget :)

autumn-leaves-tree-desktop-wallpaper

1. Kedvenc dolog az őszben?
Az időjárás, az őszi ruhák, az ősz illata, a színes levelek, az évszak hangulata…

2. Kedvenc őszi italod?

Leginkább gyümölcsteákat iszom, mostanában az Ahmad Mixed Berries a kedvencem.

2013. október 10., csütörtök

Born Pretty Holo Polish | #12

born pretty holographic nail polish #12_001
Amikor begyűrűzött a holo-láz a magyar blogokra, engem nem igazán nyűgöztek le ezek a típusú körömlakkok. Aztán Aninál megláttam ezt a lakkot, pont blogsale-en, és egyből megtetszett, úgyhogy be is szereztem, igaz nem tőle, mert valaki gyorsabb volt nálam, hanem egy másik lány keresett meg, aki szintén eladta volna a példányát. Felajánlott még egy rózsaszín és egy ezüstös színűt is, nekem nem volt rájuk szükségem, viszont megkérdeztem Klaut, és ő szerette volna az ezüstöt, ami egyébként a #7-es. Mivel az egyszerűség kedvéért mindkét lakkot nekem postázta, ezért az ezüstről is tudok swatchot mutatni :)

2013. október 8., kedd

Sminkek szeptemberből

Elég régen – legyünk őszinték: baromi régen volt utoljára smink a blogon.
Ennek leginkább az az oka, hogy sikeresen kiszárítottam az Avon Supershock szemhéjalapomat (11 nap táborozás után tűnt fel, hogy végig kupak nélkül volt), helyette pedig még nem vettem semmit, és így nem láttam, látom értelmét tusvonalon vagy egy kis natúr szemhéjpúderen kívül bármit is feltenni.

Néha azért fényképeztem, és ha külön-külön nem is érnek meg ezek a sminkek egy posztot, együtt már talán :) Főleg, hogy 2 olyan termék is szerepel rajtuk, amik hatalmas kedvenccé léptek elő mostanában, és amiket pont ezért szeretnék nektek megmutatni.

001

Ez a kedvencem, egyértelműen a csodálatos szájfény miatt, ami a New York Color Liquid Lipshine 587 Wine n Dine névre hallgat. Tervezek egy őszi kedvencek sorozatot, ott majd ömlengek róla, röviden csak annyit, hogy csodaszép színe van és szájfényhez képest meglepően tartós.
A másik kiemelendő dolog az Avon Superextend szemhéjtus Brown árnyalatban, aminek a tartósságától szóhoz sem jutok. De most komolyan: tusfilc és nem folyik-mászik le rólam egy teljes napon át?! Ez a világ nyolcadik csodája.

2013. október 5., szombat

Avon Opal fedőlakk

avon opal top coat 1
Az Avon Opal fedőlakk az egyik nyári katalógus újdonsága volt, 999 Ft-ért lehet(ett) beszerezni, ezért az árért 12 ml terméket kapunk.

Az üveg és az ecset olyan, mint a szokásos Avon lakkoké, csak a felirat más: szögletes üveg és kupak, valamint hosszabb, lapított, egyenes végű ecset.

Tulajdonképpen ez egy pelyhes fedőlakk, szabálytalan, de összességében szögletes “fecnikkel”; engem a Color Club Covered in Diamonds lakkjára emlékeztet, ezért is örültem meg neki ennyire, amikor swatchokat kerestem róla az interneten -  a CC lakk ugyanis régóta kívánságlistás nálam, de nem jutottam el odáig, hogy meg is vegyem.

2013. október 3., csütörtök

Augusztusi-szeptemberi szerzemények

Augusztusban alig voltam otthon, így szinte nem is vettem semmit, ezért – és persze azért, mert amikor az augusztusi szerzeményes poszt aktuális lett volna, a blog és én szabadságon voltunk – gondoltam arra, hogy majd a szeptemberi dolgokkal együtt mutatom meg őket. Így azért felgyűlt jó pár dolog, szokás szerint a körömlakkokkal kezdem a sort :)

01
Born Pretty Holographic Holo Glitter Nail Polish Varnish Hologram Effect 12#: Ani blogsale-én figyeltem fel erre a lakkra a sötétkék párjával együtt, de nem voltam elég gyors, elvitték mindkettőt. Egy lány, aki meglátta a szomorkodó kommentemet, felkeresett, és megvételre ajánlotta az ő 3 BP holo lakkját. Ez a sötétzöld, egy ezüstös, és egy rózsaszín volt meg neki; engem csak a zöld érdekelt, de Klau lecsapott az ezüstösre. 700 Ft-t fizettem érte, a BP oldalán most éppen akciós, 5.59$-ba kerül (mindegyik árnyalat), egyébként 12.88$.
Egy sötétzöld színű hololakkról van szó, ami csodaszép!!! Éppen ez van a körmeimen, reggel fotókat is lőttem róla, remélem jól sikerültek, de ha nem, akkor majd újra befényképezem, mert mindenképpen szeretnék róla bejegyzést.