2013. június 10., hétfő

Manikűrvadász #2


A Manikűrvadász játékról:
A játék házigazdája (ebben a fordulóban Ingrid) valamilyen módszerrel minden jelentkezőhöz hozzárendeli egy másik jelentkező blogját, ahonnan manikűrt kell választani, elkészíteni, majd közzétenni.

Amikor kiderültek a párok, még 3 hetünk volt az alkotásra, ami rengeteg idő. Persze nekem sikerült megint az utolsó pillanatra hagynom a manikűr elkészítését - szerencsére már korábban kiválasztottam, hogy mit fogok csinálni, de így is megkaptam érte a büntetésem: mire fotózásra került sor, rettenetesen beborult (bezzeg hazafelé 35 fokban és tűző napsütésben jöttem), úgyhogy csak egyetlen épkézláb fényképet tudtam lőni.

Az én párom Katy lett – illetve nem is pár, mert neki nem tőlem kellett választania –, és ennek a manikűrnek szerettem volna elkészíteni a tavaszias-nyárias változatát:


Nemrégen szereztem be az Avon Pro+ Forbidden Fruits kollekció lakkjait, és tudtam, hogy velük szeretném megvalósítani ezt a festést, már csak el kellett döntenem, melyik 3 színt használjam. A margarétán való próbálgatások után végül ezekre esett a választásom: Honeydew Dazzle, Divine Lime, Seduce Me Strawberry.

Kacérkodom a gondolattal, hogy elkészítem a másik kezemre is ezt a lakkozást, mert eléggé tetszik, de van egy olyan érzésem, hogy bal kézzel nem igazán sikerülne esztétikusra :)

Már nagyon kíváncsi vagyok, hogy Manna mit választ az én alkotásaim közül ^^

13 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek ezek a csillogó alaplakkok:)))

    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól sikerült, tényleg nyári mani lett :)

    VálaszTörlés
  3. tényleg nagyon jó lett, szép színeket választottál:))

    VálaszTörlés
  4. Cuki lett! Jók ezek a színek együtt. =)

    VálaszTörlés
  5. Amennyire furának tartanám ezt a 3 színt együtt, annyira jól mutatnak együtt :]

    VálaszTörlés
  6. Érdekes párosítás, de bejön, szép lett :)

    VálaszTörlés
  7. Szép lett, a menta és a eperszín nagyon bejön :)

    VálaszTörlés
  8. Ó, nagyon tetszik a tavaszias változat! <3 Egyébként ha a festendő körmöt húzod az ecset alatt, nem nehéz sem a vonal, sem a háromszög :-)

    VálaszTörlés
  9. Jaj, nagyon jók így ezek a színek együtt! :)

    VálaszTörlés
  10. tényleg egy nyári változat : ) szép lett : )

    VálaszTörlés
  11. Tényleg nagyon vidám ,tavaszias lett :) Tetszik:)

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm szépen mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  13. úgy látom nem csak én jártam így ezzel az időjárással. :D
    egyébként nagyon cuki lett. ^^

    VálaszTörlés