2012. június 22., péntek

Körömerősítő projekt - 8. hét

Az utolsó körömerősítő projektes bejegyzés óta eltelt több, mint egy hónap, úgyhogy itt az ideje egy végső, összegző bejegyzésnek. Itt találjátok a korábbi részeket: 0. hét, 1. hét, 2. hét, 3. hét.

Április 24-én kezdtem el a harcot a lemezesedés, töredezés ellen, a fegyverem pedig az essence studio nails ultra strong nail hardener volt.
Először végigcsináltam a javasolt 3 hetes kúrát, mégpedig úgy, hogy 1. nap lakkoztam, 2. nap lemostam és újralakkoztam, 3. nap lemostam, és tartottam egy nap pihenőt. A kúra után tartottam 1 hét szünetet, majd újrakezdtem, már 1 hónapja használom többé-kevéséb folyamatosan, de már nem tartom be a 2 nap-1 nap macerát, hanem lakkozok, amikor eszembe jut, általában 2-3 nap után kenek új réteget, és nem mosom le az előzőt, pihenőnapot pedig akkor tartok, amikor eszembe jut. Így összesen 2 hónap tapasztalatáról írok most.
Az eredmény:


Főleg a bal kezemen látványos a változás, jobbkezes vagyok, így értelemszerűen ott gyakrabban sérülnek a körmeim. Bár legutóbb pont a bal hüvelykujjamon vágtam tövig a körmömet - megszaladt a kés...
Így sem szuperhosszúak, de végig egészségesek, a lemezesedett, töredezett részeket vissza szoktam reszelni az egészséges részig, ezért is rövidebbek a körmök a jobb kezemen.
Valószínűleg az is közrejátszik a javulásban, hogy mostanában nem lakkozom nonstop a körmeimet, míg a kúra kezdete előtt szerintem pont a folyamatos lakkozás miatt voltak nagyon-nagyon rossz állapotban a körmeim. Illetve amikor elkezdtem a projektet, rendszeresen szedtem a Biovanne plus+ szépségvitamint, viszont kb. 1 hónapja már eléggé rendszertelenül szedem, kb. hetente 2-3x jut eszembe. Persze ennek az eredménye csak akkor mutatkozik meg, ha már az ujjhegyemnél tart az éppen növő körömrész, de úgy gondoltam úgy fair, ha ezt is megemlítem.
Nem mondom, hogy csodaszer, de használ, ami több, mint amit az eddig általam használt körömerősítők (többféle miss sporty, Avon) fel tudnak mutatni. Drágább terméket nem próbáltam még, szóval nem állítom, hogy csak ez működik, de az alapján is, amit más körömerősítőkről olvastam, kategóriájában szerintem egyértelműen ő a győztes.

Tiszta szívvel tudom ajánlani azoknak, akik lemezesedő, töredező, gyenge körmökkel küzdenek.


Remélem hasznos volt számotokra a bejegyzés, illetve az egész projekt. Ha van tapasztalatotok a termékkel, vagy más körömerősítővel, írjátok meg róla a véleményeteket, kíváncsi vagyok rá, tényleg! :) 

4 megjegyzés:

  1. Grautula az egészséges körmökhöz, szerencsére az enyém jól bírja a kiképzést, bár megelőzendő a gondot eleve körömerősítős/védős cucclit használok. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is ez a körömlakk hozta rendbe a körmeimet... 6 évig volt műkörmöm, de se időm, se pénzem nem volt rá, hogy 3 hetente töltessem, így mnegváltam tőlük:( pár hónapig meglepően jó állapotban voltak, de a leszedés után kb. 4 hónappal elég beteg lettem (5nap hányás-hasmenés non-stop) és utána szinte sírógörcsöt kaptam, annyira elgyengültek, törtek, lemezesedtek, beszakadtak,amint egy icipicit is nőttek nagynehezen... sokféle lakkot próbáltam, még a Manhattan keratinos cucca volt ami még so-so eredményt hozott, mert az akkor volt jó, ha mindig fent volt a körmömön és mivel nem rendes lakk, csak körömápoló folyadék, így kb. 2 naponta kellett kenni és elég gyorsan fogyott, ahhoz meg kicsit drága, hogy kb. 2 hetente újravegye az ember lánya... végül kilyukadtam ennél az essencenél és jajjdejóóó:) Én mondjuk használtam még hozzá szintén studio nails-es "extra moisturizing nail balm" körömbalzsamot, szerintem érdemes bevetni, tubusos kiszerelésben lehet kapni(nagyon jó illata is van és nem szárad utána a körömágybőr). A körmeim vad elhalálozása február-márciusban volt, most pedig erősek is a körmeim és ugyanolyan hosszúak, mint amikor műkörmöm volt (nem hegyesre kell gondolni, sima kocka) és maximum a sarka szokott megpattanni;) És még egy aprócska plussz: pár hete elkezdtem a Dr. Chen patikája féle köröm és hajerősítőt szedni. Borzasztó büdi (tele van különböző B vitaminokkal) , de a körmöm látványos növekedésnek indult (szerintem a hajam is, bár mikor levágattam, utána kezdtem el szedni, úgyhogy nem tudom meliyknek köszönhető), olyannyira, hogy 5 naponta vissza kell reszelni őket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat :)

      Törlés
  3. Már a 0. hetes bejegyzéshez is írtam, de most elolvastam ezt, és a kommentet is, és nagyon remélem, hogy nálam is be fog válni ez az erősítős "csoda". Gel lakk volt a körmömön egy ideig, de most felhagytam vele, és azért ez is egy kicsit roncsolta, az eltávolításkor, meg ilyesmi. Szóval remélem beválik. Eddig még sosem volt gondom essence termékekkel,egy korábbi körömerősítős lakkszerű halvány rózsazsínes cuccot használtam néha, és az is hatékony volt, úgyhogy remélem ez is az lesz. :)

    Petra

    www.pinkfloralprint.blogspot.com

    VálaszTörlés